[origo] címlaphírcentrum197.hu[freemail]videaiWiW

[origo] mozgásegészség

Homeopátia Cégegészség Fogorvos Otthonápolás Mozgásegészség

Lovak mentették meg a béna fiút

[origo]2008. 10. 30., 14:41Utolsó módosítás: 2008. 10. 30., 15:38
eszközök:

A világ egyik legritkább genetikai betegségében szenvedő 4 éves Dyfan Wynne-nek nem sok jót jósoltak az orvosai, úgy látták, a kisfiú nem fog tudni se járni, se beszélni. A  lovas terápiának köszönhetően ma már óvodába jár, és sorra nyeri a versenyeket.

Dyfan Wynne a világ egyik legritkább genetikai betegségében szenved: hiányzik a 8-as kromószomapár egyik tagja. A kisfiú agyhártyagyulladással, nagyon kis súllyal született, azonnal szívműtétet kellett rajta végezni. Majd rögtön jött egy sérvműtét, etetni is csak a hasába vezetett csöveken keresztül lehetett. Majd egy vérvétel során kiderült, hogy ez a nagyon ritka genetikai betegsége van. Nagy-Britanniában ő az egyetlen ilyen beteg, de a világban is csak öten vannak.

 

Nagyon rossz a látása, tanulási nehézségei vannak és többször is operálni kellett a szívét. Háromévesen akkora volt, mint egy másfél éves. "Kisbabaként soha nem sírt, mert nem volt hozzá energiája. Csak ott feküdt tehetetlenül" - mesélte az anyja.

 

A négyéves kisfiú szülei sok mindent kipróbáltak, hogy segítsenek, de a lovaglást találták a leghatékonyabbnak.

 

A hippoterápia (a lóval végzett terápia egyik fajtája) segített a kisfiúnak megtanulni járni és rengeteget javított az önbizalmán. Dyfan annyit fejlődött, hogy ma már óvodába is tud járni, és a hippoterápiát lecserélte lovas tornára - konkrétan gimnasztikázik a ló hátán.

 

"Megváltozott az életünk a terápiával" - áradozott Dyfan anyja. "Amikor megszületett, azt mondták az orvosok, hogy nem fog tudni járni, beszélni" - emlékezett vissza a kétségbeesett pillanatokra. "Két és féléves korában még nem tudott járni. Ekkor javasolta a szociális munkás, hogy próbáljuk ki a hippoterápiát". "Nem tudtunk róla semmit, de nem volt mit vesztenünk. És csoda történt: hat hónap után sétált. Nőtt az önbizalma, nyitott lett, és persze a lovak nagy rajongója". A hippoterápia során különböző poziciókba helyezik a lovast a lovon, hogy új mozgásmintákat vegyen át.

A kisfiú ma már nem hippoterápiára jár, hanem lovas gimnasztikára. Ezzel tovább tudják javítani az egyensúly és a koordinációs képességét. "Senki nem tudja elképzelni, hogy mekkora boldogság egy mozdulatlanságra ítélt kisfiúnak, hogy el tud indulni, hogy odamegy, ahová akar. Ki mer próbálni dolgokat: a futást, az ugrálást" - mesélte Helen.

Dyfan versenyeken indul, és sorra meg is nyeri őket. "Reméljük, hogy tovább fejlődik, és sok más területen is javulni fog". "Nem gondoltam, hogy menni fog a hippoterápia. Arra gondoltam, hogy járni se tud, akkor hogy tudna lovagolni. Most, amikor körbenéz a lóról, és úgy integet, még mindig meghatódom" - mondta a kisfiú apja.

Mi a lovasterápia?

A terápiás lovaglás számos olyan elemet tartalmaz, mely lehetővé teszi gyerekek komplex fejlesztését egy olyan területen, ahol a ló nem eszköz, hanem aktív cselekvőtárs. Ez olyan motiváló tényező a gyermek számára, mely áthatja és pozitív irányba tereli a foglalkozások hatékonyságát, hangulatát. A lovaglásnak fizikai, pszichológiai és szociális hatása is van.

Forrás: [origo]

A lovasterápiának három fajtája van. A hippoterápia során a lépésben menő ló hátának egyenletes, ritmusos, ciklusosan ismétlődő háromdimenziós lengéseit használják ki. Ezek áttevődnek a beteg felsőtestére, és azt a normál járásra jellemző mintában késztetik mozgásra. Ezzel a módszerrel gyógyítjuk például a központi idegrendszeri eredetű bénulásokat, mozgászavarokat, koordinációs- és egyensúlyproblémákat. A gyógypedagógiai lovastorna és nevelés célja pedig az általános, vagy egy-egy részterületre korlátozódó fejlesztés, nevelés, szocializáció. Itt elsősorban értelmi, érzékszervi fogyatékosok vagy viselkedési, tanulási zavarokkal küzdő gyerekek alkotják a tanítványok körét. Ilyenkor döntő motívum az, hogy a lovas a lovára partnerként tekint, felelősséget érez az állat és a lovas társai iránt, fegyelmezettséget és kitartást tanul. A lovas pszichoterápia egyes pszichés kórképek kiegészítő kezelése. A ló személyiségét, a lóval való foglalkozás pszichés hatásait használja terápiás céllal. Ezt pszichológus lovasterapeuta vezeti.

Hogyan, mire hat?

Ahogy a ló mozog, a lovas folyamatosan "kibillen" egyensúlyából, emiatt a lovas izmainak egyszer meg kell feszülniük, máskor pedig el kell lazulniuk az egyensúly visszanyerése érdekében. A gyakorlatok olyan izmokat is megmozgatnak, melyek a hagyományos fizikai terápia "számára" elérhetetlenek. A ló háromdimenziós ritmikus mozgása hasonlít az emberi mozgásra járás közben. A lovon való elhelyezés, elhelyezkedés változtatásával különböző izmokat tudnak "munkára bírni". A ló megállítása és elindítása, jármódjainak és haladási irányának változtatása még inkább jótékony hatással van a beteg szervezetére.

Az izmok a megnövelt terhelés hatására egyre inkább megerősödnek. A lovaglás nagyobb koordinációt követel meg a lovastól, hogy a ló is megértse a lovas kívánalmait.

Sokféle ülésmódot fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a betegek görcsösségét megszüntessék vagy feloldják: a ló ritmusos mozgásával csökkenthető a beteg görcsös tartása, a ló melege elősegítheti a nyugodt lelkiállapot kialakulását, a lovagló ülésben való elhelyezkedés segíti az alsó végtagokban lévő feszítőizmok görcsösségének oldását, a kantárszár tartása a hajlítóizom görcsösségének csökkentésében segít, a felső végtagokban a fáradtság - nyugalmi állapot megteremtésével - szintén elősegíti a görcsösség feloldását.

Ahogy a görcsösség csökken, úgy lehet a mozdulatok "választékát" növelni, melyek a lóra való fel- és leszállásból, a ló ápolásából és a kezelések során végzett gyakorlatokból is továbbfejleszthetők. A lovon való ülés a combizmok ellazulását és megnyúlását is "megköveteli".

A lovaglás során a lovas külső környezeti ingerekre való reakciója is javítható. A külső ingerek a lovaglás során együttesen lépnek fel, s ezzel elősegítik a proprioceptorok ( azon receptorok, melyek információt juttatnak el izmaink, ínszalagjaink, izületeink részére ) működését.

Mint minden testmozgás a lovaglás is fokozza az éhségérzetet ( étvágyat gerjeszt ), elősegíti az emésztést. A szabad levegőn - távol a kórháztól, az orvosi rendelőtől, esetleg otthontól - végzett gyakorlatok elősegítik a jó közérzet kialakulását, állandósulását.

A beteg önbizalma a lovaglási, cselekvési képességek - melyeket általában ép, egészséges, munkaképes emberek végeznek - tanulásával folyamatosan növelhető. A betegségük következtében bezárkózott emberek részére a világ lekicsinyül. A lovaglás növeli az érdeklődést a külvilág iránt ( mi történik a lovas körül ), s így lehetőség nyílik a világ lóhátról történő felfedezésére. A lovaglás izgalma és a gyakorlatok befolyásolják a lovast, s felbátorítják őt, hogy megossza élményeit másokkal is.

A lovaglás nem veszélytelen sport. A lovas a tanulás során megismeri a félelmet, a kockázatot, ugyanúgy, ahogy megpróbál új ismereteket szerezni, vagy esetleg más pozíciókat is kipróbálni a lovon. A betegnek meg kell tanulnia türelmesnek lenni mialatt megpróbálja befolyásolni a lovat, hiszen a ló is saját gondolatvilággal rendelkezik. A türelem eredménye egy összehangolt munka ló és lovas között.

A lovas gyorsan megtanulja, hogy egy "rendezetlen", kontrollálatlan lovas "rendezetlen" lovat is jelent. A kiabálás, a sírás és az érzelmi kitörések felzaklatják a lovat, amitől a ló félelemmel érezhet lovasa iránt. A lovas megtanulja érzelmeit kontrollálni, majd később helyesen is fejezi ki őket. A lovas egyre inkább kontroll alatt érzi saját világát úgy, ahogy befolyást gyakorol egy élőlényre.

A lovak nagy figyelmet és törődést igényelnek. A lovasokban először érdeklődés alakul ki a lovak iránt, ami a későbbiekben törődéssé alakul át. Ennek megfelelően a legelső dolog mindig a lovak szükségleteinek kielégítése lesz.

[origo]

eszközök:
Szavazás
Idős anyja régóta betegeskedik, kórházba ugyan nem kell lennie, de állandó ápolásra szorul. Hogy oldaná meg?
A szavazás állása
Ajánlat
Forrás: [origo]
RSSHírlevélÍrjon nekünk!OldaltérképArchívumMédiaajánlatImpresszum
Adatvédelem[origo]T-OnlineOK.huiWiW[freemail]track.huG-PortalVideaAz [origo] kiadója az [origo] Zrt. © Minden jog fenntartva